2012. december 26., szerda

ÓRIÁSOK HARCA, AVAGY A BALATON EREDETÉNEK TÖRTÉNETE (a tér, határ, lokalitás és idő fogalmainak elemzésével)


December 21-e miatt eszembe jutott, hogy a világvége mellett, az embert régóta foglalkoztatja a világ születésének, egyes tájak, természeti jelenségek kialakulásának története is, vagyis milyen volt régen a világ, mi módon keletkeztek a hegyek, a tavak, egyáltalán az egész mindenség. Néhány évvel ezelőtt utána olvastam gyerekkorom óta nagy kedvencem, a Balaton kialakulásához kapcsolódó néhány mondának, és a következőkben egy-két szempont vizsgálatán keresztül ezeket mutatom be röviden.

A Balaton, mint természeti jelenség fontos része a magyar hiedelemmondák anyagának, eredetének kialakulásához több elképzelés is kötődik.(Relkovic 1916, 281.) Az elkövetkezőkben Sebestyén Gyula által lejegyzett „Balaton keletkezése” című rövid hiedelemmondát és ennek egy kibővített változatát (Szelp Ágnes feldolgozása) szeretném a címben felvázolt fogalmak segítségével értelmezni.

Miért van szükség arra, hogy ezekkel a fogalmakkal összekuszáljuk a történeteket?
Azt gondolom, hogy ezeken keresztül könnyebben érthetővé válik, hogy a régi ember hogyan tudott azonosulni ezekkel a történetekkel, hogyan tudta összekapcsolni a saját korát a mitikus korokkal, miért múltként tekintett ezekre az elbeszélésekre.

A fogalmak értelmezéséhez Mircea Eliade: A szent és a profán című könyvét hívtam segítségül, amelyben az író a vallásos világot a tér-idő és ezekhez kapcsolódva a lokális-kozmikus, a határ-átmenet gondolatok vizsgálatain keresztül értelmezi. Eliade könyvének kiválasztását mindenképpen indokolja, hogy a hiedelemmondák világa – így a Balaton keletkezéséről szóló monda világa is – a vallásosság szférájába tartozik, onnan indul ki, ez jelenti az alapot a számára.

Dr. Sebestyén Gyula 1906-ban a Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozatban jelentette meg a dunántúli gyűjtéseit és ebben a munkában olvasható az alábbi monda is. Ezen gyűjtése alatt Sebestyén Zala és a szomszédos megyék anyagait gyűjtötte össze, de nemcsak mondákat, hanem népszokásokat, játékokat, verses leveleket, ráolvasásokat, balladákat, dalokat és meséket is.

„Balaton keletkezése”

Az itt található vármegyék lakosságának az életében a Balaton természetesen kiemelkedő szerepet töltött be, így keletkezéséhez is sok monda, történet kötődik, illetve egy-egy történetnek – így a Sebestyén által leírtnak is – több verziója maradt fenn. Sebestyén által Badacsonytomajban (ekkor még Zala vármegye része) gyűjtött eredetmagyarázat a következőképpen mondja el a Balaton keletkezését:

Azt tartják, míg még magyarok nem voltak itt, vagy talán még annál is régebben, a Bakonyban vad óriások laktak. Egyszer ezek a rettenetes teremtések valamin hajbakaptak. Az asszonyok, míg győzték, kérlelték őket. de mikor a bunkót már a boldogabb végére fordították, annyira megijjedtek, hogy a purdéikkal kimenekültek a Bakonyszélre. Itt a gyerekek csibét csináltak, az asszonyok pedig nézték, hogy a férjem-uramék hogyan dögönyözik egymást. A vége az lett, hogy egy épkézláb óriás se maradt. Ki ott veszett, ki meg utóbb adta ki a lelkét.
A magukra hagyott szegény asszonyok ezen annyira elbúsultak, hogy bugyorra szedték fiacskáikat, aztán örökre elvándoroltak erről a vidékről. Ma már hírüket se hallanánk, ha meg nem maradtak volna a csibéknek csinált hegyek, meg ha ott, a honnan a sok nekivalót rajkóik összekapargatták, nem támadt volna a Balaton.” (Sebestyén 1906, 486.)

A mondának azonban ismert egy variánsa (Szelp Ágnes feldolgozása) is, aminek a – rövid – tartalma szerint az óriások nem a Bakonyban laktak, hanem egy mocsaras vidéken, de ettől függetlenül ugyanúgy összeverekedtek, mit az első verzióban. Azonban már lényeges különbség, hogy ebben az esetben az egyikük életben maradt, és azt az egy életben maradt óriást Balatonnak hívták. Balaton eltemette az elpusztult társait, sírhalmot emelt föléjük és ez lett Badacsony-hegy. Az elbeszélés szerint, a megmaradt óriásnak volt egy bikája, ami egyszer beragadt az ingoványba. Balaton nagy erőlködések árán kiszabadította az állatot, ám a bika lábai alól előtörő víz elárasztotta az egész vidéket maga alá temetve az óriást és bikáját. Így jött létre a Balaton. Amikor vihar van a tónál, akkor valójában az óriás akarja kiszabadítani magát az ingoványból, de hiába.

Eliade tér, határ, lokalitás és idő fogalmainak értelmezése

Mircea Eliade a világot a vallásos ember nézőpontjából értelmezi, így próbálja meg elmagyarázni a hívő emberek világképét.

A térrel kapcsolatban kifejti, hogy a vallásos emberek számára a tér nem homogén, mivel vannak olyan részei, amelyek nagyobb jelentőséggel bírnak a többinél. Ezek az ún. szent terek és ezekkel ellentétben vannak a nem szent, profán terek. A vallásos ember számára a szent tér nyújtja azt a szilárd pontot, ami lehetővé teszi számára a tájékozódást az amúgy kaotikus világban. Ha az ember nem ismer ilyen szent helyet, akkor előteremti magának, de nem egyszerű kiválasztással, hanem titokzatos jelek nyújtotta segítséggel talál rá.(Eliade 1996, 15-52.)
A tér – fentiekben leírt – kettős, heterogén jellegének fontos velejárója, az átmenet a szakrális és a profán, a természetfeletti és az emberi szféra között. Az átmenethez viszont szükség van olyan helyekre, amelyek az átkelést lehetővé teszik, vagyis szükség van a határokra. A térnek ez a kettőssége figyelhető meg egy templom és egy város kapcsolatában is. A vallásos ember számára a város a profán térben helyezkedik el, az istenek háza viszont már felszentelt, szakrális tér része. A kettő közti határ pedig a templom kapuja, általa megtörik a profán tér homogenitása és átjáró nyílik a szakrális világba. Eliade hasonló példaként említi meg a ház küszöbét és ajtaját is.(Eliade 1996, 19.) Mindkettő közvetlenül mutatja be a térbeli homogenitás megszűnését, egyszerre szimbolizálva és közvetítve az átmenetet. Emellett minden térhez kapcsolódik egy olyan rész, ami lehetőséget ad arra, hogy egy természetfeletti lény a szakrális oldalról átjusson a profán világba, ezzel megszentelve a profán tér azon részét, ahová áttért.
A lokalitással kapcsolatban Eliade leírja, hogy a káosszal, a lakatlan világgal szemben áll a kozmosz, a lakott világ. Az ember azáltal, hogy birtokba vesz egy területet, a káoszból kozmoszt csinál, vagyis ott lakásával lokalizálja a tér agy adott részét. Mindezt úgy tudja megtenni, hogy megszenteli az adott területet, a megszentelés pedig a kozmogónia megismétlését jelenti.(Eliade 1996, 51.) Az ember által kozmikussá tett tér a világ közepe. Itt a világfa által szimbolizált kapcsolat van a különböző – földi, égi, alvilági – szférák között.
Eliade leírja, hogy a vallásos ember számára az idő szintén nem homogén egész, hanem a térhez hasonlóan ennek is van szent és profán része. Az ember megfelelő rítusok segítségével átléphet a profán időből az örök szent időbe, ami egyben azt jelenti, hogy a szent idő gyakran ismételhető, megfordíthatatlan tartam, ami mindig ugyanaz marad, sohasem múlik el. A különböző vallásos rítusok célja is pont ez, vagyis, hogy az ember visszakerüljön a szent időbe és ezzel az istenek kortársaivá váljon. A mítoszok, a világ keletkezésének ideje is szent idő, olyan kor, amikor még természetfeletti lények éltek.(Eliade 1996, 60-106.)


Balaton tér, határ, lokalitás, idő

A következőkben a tér, határ, lokalitás és idő fogalmainak szempontjából – Eliade fogalomértelmezési kereteinek felhasználásával – röviden értelmezem a Balaton keletkezéséről szóló mondát, illetve ennek variánsát.

tér
A mondában megfigyelhető a tér megosztottsága, kettőssége, mivel pont abban a pillanatban játszódik az esemény, amikor az ismert tér megteremtődik, ezzel evilágivá válik, szemben a mitikus idők terével. Azonban a monda variánsában jobban megfigyelhető a tér heterogenitása. Egyrészt ez jól érzékelhető Badacsony vonatkozásában, hiszen a leírásból kiderül, hogy ez valójában egy sírhalom, mitikus lények temetkezési helye, tehát szent hely. Másrészt – bizonyos szempontból – a Balaton maga is tekinthető szent helynek, mivel a víz alatt, a tó iszapjában továbbra is ott van egy mitikus lény, az óriás, aki, amikor ki akar szabadulni, mozdulataival „összezavarja” a mitikus és profán tér határait.

határ
Az előbbi pontnál elérkeztünk a következő fogalomnak, a határnak az értelmezéséhez. Amint azt Eliade is írta, a határ gyakorlatilag a térnek az a része, ahol át lehet jutni a szakrálisból a világi szférába és vissza. Az átjutást, a már említett világfa – mint összekötő elem – segítheti, de nagyon sokszor ilyen összekötő elem lehet egy hegy is. Amíg a Sebestyén Gyula által gyűjtött mondában ilyen hegyeknek lehet elképzelni az óriások által összekapart hegyeket, vagyis a balatoni hegyeket általában, addig a monda második verziójában ez az összekötő hegy konkrétan a Badacsony, ami alatt az óriások nyugszanak. Erre az összekötő szerepre utal az elbeszélőnek az a megjegyzése is, hogy „ma már hírüket sem hallanánk”, mivel ez azt sejteti, hogy ha nem lenne a Badacsony és a Balaton, amik folyamatosan rájuk emlékeztetnek, akkor valószínűleg az egészről nem tudnánk semmit. Szintén a második variánsban határterületnek lehet tekinteni magát a Balatont is, mivel ott van benne a mitikus óriás, aki néha megmutatja magát, vihart támaszt, így próbálja megnyitni az átjárót a szakrális világ felé.

lokalitás
A lokalitásra, mint a lakott hely megteremtésére és leválasztására a káoszból, a monda első verziójában lehet felfedezni néhány utalást. Erre vonatkozik az is, hogy az elbeszélő határozottan kijelenti, hogy az egész elbeszélés csak azért ismert, mert „erről a vidékről” szól, vagyis arról a helyről, amit az emberek belaktak. Miután az óriások asszonyai máshová – oda, amit senki sem ismer – mentek el a gyerekeikkel, már híreket sem lehet kapni róluk és igazából nem is érdekes. Az egész történet eleve azért érdekes, mert arról a helyről szól, amit utána az ember odaköltözésével kiszakított a káoszból, kozmosszá tett és egyben a „világ közepévé” alakította.

idő
Az idő szerkezetének kettős felfogása is megfigyelhető a történetben, pontosabban a történet elbeszélésében. Egyrészt van a jelen idő, a ma, amiben az elbeszélő él, ami nem része a szent időnek, illetve van a régmúlt, a mitikus idő, az óriások ideje, amiben a történetük végbement. A monda második változatában van egy magyarázat, amely által nagyon szépen kirajzolódik az idő kettős jellege, a szent és a profán világ összekapcsolódása. Ez a magyarázat pedig a balatoni viharra vonatkozó leírás, amikor vihar idején a mitikus lény, az óriás megmutatja magát, ezzel átlép az elbeszélő idejébe, majd lenyugodva, a vihar elültével visszatér a saját világába.





(néhány) FELHASZNÁLT IRODALOM

ELIADE, Mircea 1996: A szent és a profán. Budapest: Európa

JANKÓ János 1902: A balatonmelléki lakosság néprajza. Budapest: Hornyánszky

L. H. (Hevesi Lajos?) 1862: A Balaton eredete. IN Pákh Albert (szerk.) Vasárnapi Újság IX. évf. 10. sz. 115.

RELKOVIC, Davorka (1916): A Balaton keletkezésének mondái. Ethnographia 1916. évfolyama 281-293. Budapest: Néprajzi Társaság

SEBESTYÉN Gyula 1906: Dunántúli gyűjtés. Budapest: Athenaum

SZELP Ágnes: A Balaton eredete. Elektronikus tanulmány

VARGYAS Lajos (főszerk.) 1988: Magyar Néprajz nyolc kötetben V. kötet. Magyar népköltészet
Elektronikus kiadás 
2009. május 9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése